aszott arccal nyüszítek a koliszobában, magányos és elveszett vagyok, mindezt azért, mert alapvető emberi tulajdonságokat elfelejtettek belémhegeszteni amikor összeszereltek. egyik ilyen a veszíteni tudás. a leggyönyörűbb benne, hogy még veszítenem sem kell hozzá, elég, ha valaki valamiben jobb, sőt, már az is elég, ha szerencsésebb, és nem érdekes, hogy ezer másik dologban én vinném el a pálmát, azonnal kútmély depresszióba zuhanok, befordulok, tízpercenként megküzdök a sírógörccsel, és elkezdem a térképet lakatlan szigetek után kutatni. valaki szoktasson már le erről az idióta szokásról, mert rosszul viselem…
Hát, ebben lehet, hogy rámütöttél.. De mi a franc történhetett tegnap du.-tán óta?!
Na, valaki asztal alá tudott inni?
Kék eget! BiG
Nem, ott azért még nem tartunk. Amúgy meg nem blogtéma. (Igen, szaporodnak a csak általam érthető bejegyzések).
Megbocsáss érte, de tényleg érdekes kóreset vagytok:) Remélem azért hamar rendbejössz, és újra feltolod a buksidat! Hm…igazából nem tudom, mit írjak, de tényleg jobbulást. Jut eszembe, innnentől reszkess, beléptem népes olvasótáborodba:)
Ölellek:
Maya
Vagytok? Mi heten, vagy valaki másra is gondoltál? Valamelyest már jobb a helyzet, bár ez az állapot, vagy valami ilyesmi szeritnem még egy-két hónapig így marad, külső okokból kifolyólag.
Amúgy örülök, hogy olvasol:)